Johana Trajanova Törékeny című kiállítása természetesen nem egy fogalom illusztrációja, hanem egy jelenség megközelítése, jelentéstartalmainak faggatása és felmutatása, az általa inspirált képi kifejezések megjelenítése. A rebbenékenység, a pillanatnyiság, a tünékeny szépség finom eszközökkel láttatott üzenetének szembeállítása, ütköztetése a meg nem jelenített, de a képek által a tudatunkban élesztett, a képzeteinkben előhívott kemény, kíméletlen, brutális valósággal. Mindennek médiuma a különleges bemutatási közegben, a képek virtuális és fizikai hatóterét is kijelölő térben prezentált, valójában tradicionális, ámde nagyon is modern szemlélettel és eszközökkel interpretált fotó és a hangok, illetve a fotó, a hangok és a tér együttese, együtthatása.
Johana Trajanova művészi pályája úgy alakult, hogy – miután 2014-ben Szófiában elvégezte a Krasztyo Szarafov Film- és Színművészeti Egyetem dramaturg szakát – alkotói érdeklődése a fotográfia felé fordult. Első kiállítását 2018-ban Álmodom címmel, majd a másodikat 2020-ban Talpalatnyi föld címmel rendezte meg a bolgár fővárosban. Bemutatóin – kamatoztatva dramaturgiai képzettségét és tehetségét is – társművészeti effektusokkal gazdagította alkotásait: a fény általi rögzítés révén megvalósított képi megjelenítéssel együtthangzó auditív hangzással, zenével összekapcsolt kollekciókat tárt közönség elé. A kiállítás és az előadás aktusa fonódott mintegy észrevétlenül össze installációja által. Ez a harmadik, Törékeny címmel összeállított műegyüttese is arról tanúskodik, hogy Johana Trajanova innovatív, kísérletező alkotó. Alkotómódszere, képalkotó technikája kapcsán azt regisztrálhatjuk, hogy a fotográfia digitális fejezetének, megújulásának beköszönte, és vívmányai térhódításának korszakában az analóg fényképezés létjogosultsága korántsem fakult meg, hogy a hagyományos fotókép-készítés körében is vannak még kiaknázatlan, ismeretlen, autentikus lehetőségek. Johana Trajanova természeti motívumokat megragadó, modern, korszerű eszközökkel interpretált fotó-képsorozata mindemellett azt is nyomatékosítja, hogy az a technikai különlegesség, az a technikai újítás, amely e művek lényegi jellemzője, nem öncélú játék, hanem a kompozíciók által sűrített és közvetített művészi üzenettel tökéletes egységet teremtő összhang záloga.
A három elemmé, három négyzetes mezővé bontott kompozíciók eredője egy-egy polaroid fotó. A polaroid-felvétel elkészítése viszont korántsem az alkotói folyamat megszokottnak vélt végpontja, mert ez a fotó a majdani mű nyersanyaga csupán. Mert a művész újabb vegyi folyamatok érvényesítésével, folyadékba merítve a körülvágott képet mintegy meghámozza: a fotópapírról leválasztja a hártyavékony, már-már anyagtalanná vált réteget, majd óvatosan kiemelve a folyadékból új, a képtől tulajdonképpen idegen hordozóra simítja, s ezáltal új közegbe helyezve, új minőséggé avatva ezekből a képhártya-részletekből új kompozíciókat szerkeszt. A képek apró gyűrődései, szakadásai a képek keletkezéstörténetének dokumentumaiként fontos mű-összetevő elemek. A két sorban elhelyezett három képmező, illetve az üresen maradt negyedik négyzet-folt a hiány és a teljesség képfelületévé alakul: a három részlet egy teljes képpé ötvöződhet, de a hiány révén fájdalmas töredezettség, vagy csonkaság-érzetet is indukálhat. A műveket áthatja e fragmentum-jelleg sugárzása: a képeken ugyanis közelről fényképezett lila, bordó és barna színű, illetve átmeneteikből, összemosódásaikból szerveződő virág-, bimbó- és levél-részletek jelennek meg. Részleteken a részletek. Az organikus, növényi motívumok megjelenítésének befogadásához és értelmezéséhez legjobb kalauzunk maga a művész lehet: „A botanika virágformáját felhasználva a projektum időbeliségünket, érzékletünket és törékenységünket figyeli meg, fejezi ki. A levél, a virágszál, a virág maga, a fa rügyet bont, szirmot nyit, levélbe borul, illatot áraszt, elvirágzik, elhervad, elszárad, meghal – de csak egyszer. Másik virág születik, bimbózik, bont levelet, illatozik, virágzik, majd hervad el és meghal – csak egyszer. Ahogy a természet elemeiben a törékenységet keressük, akként – a lélekét is. Az önmagunkét. Törékenyek vagyunk?” Tehát a művész a pillanatot ragadja meg és arra figyelmeztet: minden egyszeri és minden elmúlásra ítéltetett a múlt és a jelen megfoghatatlan villódzásában. Az emlékezés forrásaként számunkra a képek maradnak. Az emlékek megrögződésében segítségünkre lehetnek a képeket befogadó, a képek fölé kupolaként emelkedő, hol megnyitott, hol hártyapapírral zárt kazettákból konstruált sokszögletű építmény, amely a külvilághoz kapcsoló és a külvilágtól elszigetelő, bensőséges közegként, autonóm mű-hatótérként fogadja a befogadókat. És elmondható, hogy a gömb-sátor és a képsorozat egy műként szemlélhető.
Fogalmi szinten a törékenységet leginkább talán az ellentéteivel magyarázhatjuk és értelmezhetjük: a szívóssággal, a szétrombolhatatlansággal, a masszivitással, az állandósággá merevedett szilárdsággal, a robusztussággal szembeállítva szemléletessé és érzékelhetővé lesz, hogy milyen az a dolog, az a valami, ami légies, ami sérülékeny, ami kecses, ami tünékeny, ami filigrán és finom. E fogalmak, e jellemzők mentén aztán a fizikai lét világából a lelki szférákba kell átlépnünk – és Johana Trajanova különös keletkezéstörténettel determinált képei ehhez az átlépéshez adnak ösztönzéseket, ehhez az átlépéshez segítenek hozzá. A törékeny virágok, a törékeny levelek képei arra indítanak, hogy hol háborgó, hol elnyugvó lelki tájakon kalandozzunk, ahol elvesznek a dolgok valós körvonalai, ahol nincsenek biztosnak bizonyuló tájékozódási pontok, ahol kikapcsolhat a józan tudat és ahol az emóciók vehetik át a hatalmat. A képek lélekhez-vonzása, lélek-sugárzása révén egy-egy pillanatra elragadhatja a szemlélőt a szomorúságokkal átitatott szépség szabadsága, de aztán belátni kényszerül a műélvező, hogy ez a szépség csak egy futó kaland, csak vágyainkat és ideáinkat tükröztető káprázat volt.
(Elhangzott 2023. március 22-én Budapesten, a Bolgár Kulturális Központban, a kiállítás megnyitásán.)
Thank you NaputOnline
